Csillagok útján - Debrecen

 

 Új év, új sorozat. Az eddigi, már megszokott napórás bejegyzések helyett egy 2024. december 22-i látogatásról szólnék röviden. Kivételesen két részletben, az elsőben egy intézmény felkereséséről. Gondolom, többen kitaláltátok: az egykori Napfizikai Obszervatóriumról van szó.

 

 Történt ugyanis, hogy kis könyvtáram gazdagítása okán Debrecenbe utaztam. Bár nem kis utazás ez Budapestről, mégis jobbnak láttam a személyes átvételt. És ha már ott vagyok, akár körül is nézhetek. E szempontból is jónak tűnt a dolog, mivel - a „kötelező” látnivalók mellett – több tudományos vonatkozás is található. A város időjárása kezdetben ködös majd fátyolfelhős volt, nem épp kirándulóidő. Gondoltam, a délelőtt folyamán felkeresem a bakancslistás helyeket, végállomásként az Obszervatóriummal. Utóbbi a Debreceni Egyetemhez tartozó botanikus kertben áll, és a campushoz villamossal is el lehet jutni, mégis a gyaloglást választottam (útközben némi keresgélés árán egy napórát is megtaláltam, de erről egy másik posztban).

 Eljutottam az Egyetemhez. Az előtte kialakított tér a szobrokkal kiegészülve már-már egy főúri kastély látképét idézte. Eközben az égen egy 22 fokos haló is feltűnt, ami némileg fokozta az élményt (2. kép, sajnos nem nagyon látszik). 

Ideje volt továbbmenni. Megnézhettem a 18. században élt Hatvani István professzor szobrát, Varga Imre alkotását. Úgy 15 perces sétát követően érkeztem meg a botanikus kertben bejáratához, ahol kifizetve a belépőt, egyenesen a csillagdához indultam. 

Nem volt nehéz: a sétány csaknem a bejárattal szemben, nyílegyenesen vezetett. Az épület elülső oldalának teteje „hagyományos” kupola szürkéllett, a mögötte lévő objektum már közel sem értelmezhető ilyen könnyen. Ám ha valaki némileg felkészülten érkezik ide, rájön, hogy a csaknem vízszintesen álló hosszúkás valami az obszervatórium szovjet gyártású fő műszere, az ún. spektroheliográf egy koronográffal kiegészülve (3. képen szemből, 4-5. képeken jobban látható). Az együttes a napfény egy szűk, vörös színbe eső szakaszát (a színkép vagy spektrum ún. hidrogén-alfa vonalát) felhasználva vizsgálta központi csillagunk ritka és forró légkörét, a kromoszférát és a napkoronát. E régiók azonban akkor kutathatók hatékonyan, ha a napkorongot kitakarják – erre szolgál a koronográf. Másik műszere a fotoheliográf volt, mellyel megfigyelhették és fotózhatták a Napot, elsősorban a napfoltoknak nevezett hűvösebb régiókat. Ezek a jelenségek átmeneti jellegűek, számuk és méretük összefüggésben áll a Nap mágneses mezejével, és az égitest aktivitásával (naptevékenységi ciklus, röviden napciklus). Nyomon követésükkel bizonyos mértékig előrejelezhetők olyan események, melyek nemcsak sarki fényeket, hanem távközlési zavarokat és akár áramkimaradást is okozhatnak. Az intézmény 1958 és 2015 között működött az MTA Napfizikai Osztálya kezelésében, ezalatt a hazai napfizikai kutatások egyik központja volt (a gyulai társintézmény 2016-ig létezett). Az itt született eredmények nemzetközi adatbázisokba is bekerültek. Az épület szerencsére nincs romos állapotban, de az elhanyagoltság bizonyos jelei már meglátszanak. Közvetlenül mögötte van egy látványos üvegház, benne akár 2 méteres kaktuszokkal és egyéb egzotikus növényekkel (7. kép). Elvileg be lehetett volna menni, de idő híján akkor nem tettem meg. A botanikus kert szélén áll az Agóra Tudományos Élményközpont hófehér épülete, tetején a csillagvizsgáló kupolájával – ottlétemkor sajnos zárva volt, de az udvarában egy nagy Jupiter-modellt azért sikerült megnézni. A télies idő ellenére a kert hangulatos volt a befagyott tavacskával és a Diószegi Sámuelt és Fazekas Mihályt ábrázoló szobrokkal (8. kép; nevükhöz fűződik az első magyar nyelvű orvosi-botanikai célú összefoglaló mű, az Orvosi Füvész Könyv). Nem sokáig időztem, lassan mennem kellett. Pedig szívesen benéztem volna a csillagdába. Természetesen a vasútállomásig nem sétáltam, inkább a villamost választottam. Igazából még leszálltam a városközpontban, hogy körülnézzek. A Református templom és a belváros akkor a karácsonyi vásárnak és a műjégpályának is helyet adott. Egyébként az egész egyfajta sétálóutca képét mutatta, tele színes, domborművekkel és faragványokkal díszített épületekkel. Külön érdekes volt számomra - nem véletlenül - a Református templom tövében megalkotott Vörös torony és előbbi „kistestvére” (9-10. kép). Ám utam elsősorban nem ide, hanem a Kollégiumhoz vezetett – de erről már a folytatásban...

Napórák nyomában: Pomáz

 Az alábbiakban elhagyjuk a Dunakanyart és a főváros felé vesszük az irányt. A következő állomás Pomáz. A kisváros úgy 15-20 kilométerre van Budapesttől, autóval, busszal és HÉV-vel jól megközelíthető. Kialakítását tekintve a napóra nem számít különlegesnek még regionális szinten sem, mégis érdemes meglátogatni. 

 Amit meg is tettem ez év február 8-án: délután felszálltam a H5-ös HÉV-re Budapesten, a Batthyány téren és irány Pomáz.  Persze nem csak úgy a vakvilágba indultam el. Elkezdtem keresgélni a a különböző forrásokban, hogy vajon a közelben van-e még felkeresetlen napóra. Így találtam rá a szóban forgó eszközre az egyik közösségi honlapon. Nagyjából 30 perces utazást követően meg is érkeztem. A napóra nem túl feltűnő, de viszonylag hamar megtalálhatjuk, ha tudjuk merre kell keresni: a HÉV- és a buszállomás közelében, az Árpád fejedelem útja-Rákóczi utca-József Attila utca csomópontjában lévő körforgalom közepén 1-2. kép, 1. képen a háttérben az '56-os emlékmű látható).

Emiatt kicsit nehéz volt közelebb menni. Bár a dolog ment, az akkori mobiltelefonommal (iLike X5 Lite) így sem sikerült éles képeket készíteni (3. kép). Ennek ellenére jól látható a tetején lévő felirat: "VÁROSNAP 2013" (minden valószínűség szerint ekkor kerülhetett a helyére). Gyűrűs-ekvatoriális szerelésű, úgynevezett abroncsnapóráról van szó, amely a modern napórák közül talán a legelterjedtebb típus. Lényege, hogy a számlap egy két részre osztott vízszintes félkörívre van szerkesztve.  Felső részét tavasszal és nyáron, az alsót pedig ősszel és télen érik a napsugarak. Az árnyékvető és a számlap végződéseit egy gyűrű köti össze. 

Készítője Kovács István gépésztechnikus, nyugdíjas vállalkozó. Ez és a helyszín földrajzi koordinátái (északi szélesség 47 fok 47 perc, keleti hosszúság 19 fok 26 perc) láthatók is a napóra alsó tábláján rovásírás-szerű formában. Ez azért is érdekes megállapítás,  mert a napóra környezetében találhatunk egy '56-os és egy Trianon-emlékművet. Utóbbit a Nemzeti Összetartozás Terén, ahol számos, történelmi motívummal díszített pad is van, melyek szintén Kovács István munkáját dicsérik. Számos emlékmű és emléktábla található a városban, többségük a honfoglalással és az ősi magyar kultúrával kapcsolatos (közülük megemlítendő a Honfoglalás-emlékmű, melyet egy Kő-hegyi túra alkalmával véletlenül találtam meg a városi temető mellett). De ha már tudomány: a szerb származású Luppák az egyik leggazdagabb helyi család voltak. Egyik rokonuk nem más volt, mint az ismert fizikus és feltaláló, Nikola Tesla, aki két alkalommal is vendégeskedett náluk (erre a család egykori házán elhelyezett tábla emlékeztet). Szomorú mementóként szolgál ugyanakkor a HÉV-állomás falán elhelyezett tábla, mely az 1946. márciusában vonaton kitelepített 1032 német származású polgárnak állít emléket. 

 Pomáz után a szomszédos Budakalászon is megpróbáltam egy lakóház napóráját lencsevégre kapni, de nem jártam sikerrel. Talán legközelebb. Egyébként mindkét városkában akad látnivaló vagy egyéb szabadidős lehetőség, köszönhetően fekvésének és történelmüknek. Éppen ezért, aki fogékony az efféle dolgokra, tegyen egy próbát, csak bátorítani tudom. 

Napórák nyomában: Szentendre

 A hosszabb szünet után egy újabb napórát mutatnék be nektek, ezúttal egy Duna-menti kisvárosból, Szentendréről. Lássuk!

A város a Dunakanyar, sőt talán az egész ország egyik leghangulatosabb települése. Budapest belvárosától nagyjából 20 kilométerre, a Duna jobb partján, a vulkanikus eredetű Visegrádi-hegység lábánál fekszik (ez utóbbit gyakran egybemossák a szintén közeli Pilissel). Nem mellesleg tele van látnivalóval: csak a belvárosban 5 templom található, melyek a római katolikus és - a nagyszámú, szerb gyökerű polgárság miatt - görögkeleti egyházhoz tartoznak (utóbbiakból legalább három van Szentendrén, ezek egyébként országosan viszonylag ritkák; lásd pl. a Belgrád Székesegyház, 1. kép). Ezért itt az egyes közterületek nevét magyarul és szerbül is láthatjuk. Ezeken kívül fennmaradtak pl. római kori emlékek is, vagy akár említhetnénk Ráby Mátyás történetét is, melyet Jókai Mór alkotása tett legendává. Mégis, a város leginkább talán keskeny macskaköves utcáiról és sikátorairól, valamint hagyományőrző szabadtéri múzeumáról (skanzen) ismert. Ennek ellenére meglepő volt az ősz végi turistaáradat, akik között sok volt az ázsiai (közel- és távol-keleti egyaránt). Egy darabig kénytelen voltam velük együtt vonulni...

Bár Szentendre a kedvenc helyeim közé tartozik, elsősorban nem a "mainstream" turistalátványosságok miatt mentem oda idén november 5-én. Munkaidő előtt volt néhány szabad órám így gondoltam, összekötöm a kellemest a hasznossal: elkezdtem keresgélni, merre lehet napórákra bukkanni a közelben. Szerencsére Szentendre pont adta magát, mivel közel van, jó hely és két napóra is található a centrumban. Jól van, gondoltam, nézelődöm és tanulok is egyszerre és a "vadászat" végén kicsit leülök a Duna-parton. Úgy 40 perces utazást követően leszálltam a HÉV-ről és a Templom-domb felé vettem az irányt, ahol szép kilátás  és gyerekzsivaj fogadott (mint hamarosan kiderült, szünetben itt játszanak és pihennek a szomszédos általános iskolai tanulói). Itt kell lennie az első, mellesleg nagyon régi fogásnak.  Mivel sajnos nem volt nálam a leírás,  így elkezdem kutakodni a templom körül,  de hiába. Megnéztem máshol is, hátha rosszul emlékeztem a helyre de mivel az idő is szaladt, elindultam a soron következő napórához. Ezt már sokkal könnyebb volt megtalálni: fejemben volt egy korábbi MCSE-cikk amihez egy fényképet is mellékeltek, így leltem rá a parton, a Duna korzó 4. szám alatti sárgás-fehéres mintázatú ház déli falán. Az épületet a helyiek "Napórásház" néven emlegetik (régebbi fotókon még a felirat is látható). Az acélból készült, körcikk alakú eszköz nagyjából 3,5-4 méter magasan található, vertikális elrendezésben. Legnagyobb kiterjedése 40 cm körül lehet. Árnyékvetője nehezen kivehető még oldalnézetből is, de ott van (2., 3. és 4. képek):

Mivel szép idő volt, a terveknek megfelelően kiültem a partra, nézni a Szentendrei Duna-ágat, ami igazán nyugodtnak tűnt. Innen nézve a Szentendrei- sziget is elég közel van, csónakkal könnyen át lehetne menni. Erre nincs szükség, mert - elvileg  - komp jár a szigetre és vissza (kérdés,  hogy ez mennyire igaz az őszi-téli időszakban). Lassan elbúcsúztam a természetközeli panorámától és megindultam a HÉV-állomásra. Eltökéltem,  hogy a közeljövőben újra megkísérlem a Templom-dombi napóra megtalálását. Érdekes módon e sorok írásakor úgy néz ki,  hogy sikerült is: miközben válogattam a bemutatásra szánt fotókat, az egyiken ráakadtam valamire, ami megfelel a leírásoknak: ha az oldalnézetből látható ajtó felett ferdén nézünk a belógó faág irányába, észrevehetünk valamit, ami nagy valószínűséggel a keresett napóra lesz (5. kép). De amint lesz egy jobb fényképem, erről is fogok írni.  

Ami viszont már a helyszínen meglepett, a tér kövezete volt: Szentendrén és a Dunakanyarban megszokott dolog, hogy nagyrészt a szürkés vagy barnás színű vulkáni kőzetekből, úgynevezett andezitből vagy andezittufából építkeznek (hiszen ezekből épül fel a Visegrádi-hegység is). Ezért volt meglepő,  hogy a teret borítók a Duna felé néző oldalon nem ilyenek hanem zöldes színű, gneisznek nevezett összetételűek. A gneisz egy ún. metamorf (átalakult) kőzet, amely nagy nyomás hatására - elsősorban helységek felgyűrődésekor - keletkezik főleg  gránitból. Ez a kőzet legközelebb az Alpokalján, az osztrák-magyar határ közelében található meg. A 6. képen egy nagy andezittufa-tömb (vulkáni bomba?) és az említett gneisz "térkövek" láthatók. 

Szentendre a Dunakanyar egyik kapujaként kulturális jellegzetességei révén méltán számíthat nagy érdeklődésre. Én is csak biztatni tudok mindenkit, hogy aki még nem volt ott és teheti, legalább egyszer menjen el. Jómagam is így fogok tenni ha másért nem is, hogy felkeressem a térség legrégebbi napóráját, melyről ígéretemhez híven nemsokára többet is fogok írni. 

Kézfogás az űrben - kicsit másképp

 Júliusban két nevezetes eseményről emlékezhettek meg az űrrajongók, az egyiknek ráadásként kerek évfordulója volt. Most erről lesz szó az alábbiakban, de nem teljesen a megszokott leíró módon, hanem különféle emléktárgyakon keresztül (többségük szerény gyűjteményem része).

Idén július közepén volt az első közös űrrepülés, a Szojuz-Apollo (vagy Apollo-Szojuz, hivatalos angol rövidítéssel: ASTP) megvalósításának 50. évfordulója. A projektet a két akkori, egymással szembenálló szuperhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok hozta tető alá. Egyben ez volt a legelső többnemzetiségű emberes űrküldetés, mely később utat nyitott a további, kiterjedtebb nemzetközi űrtevékenységnek. Az amerikai Apollo űrhajó parancsnoka Thomas Stafford, társai Vance Brand és az a Donald Slayton volt, aki szívgondjai miatt egészen idáig nem juthatott az űrbe, helyette az asztronauták főnöke volt. Szovjet részről a küldetést az első „űrsétát” elvégző Alexej Leonov (1. kép, fejjel lefelé) vezette, őt Valerij Kubaszov segítette (mint ismert, később ő volt Farkas Bertalan felettese küldetésük alatt). A közös űrrepülés gondolata már korábban is felmerült, de a két ország közti feszültségek miatt (lásd pl. Vietnam) a tényleges lépésekig sokáig kellett várni. Végül eljött az enyhülési szakasz (amit olykor a francia détente kifejezéssel illetnek), ekkor született megállapodás a programról. Ám hosszú volt az út, a résztvevőkre még sok munka várt (gondoljunk csak a technikai, vagy akár a nyelvi különbségekre). A küldetés mintegy csúcspontjaként a Szojuz és az Apollo űrhajó összekapcsolódott, és amolyan szimbolikus momentumként a két parancsnok kezét fogott a franciaországi Metz városka felett 1975. július 17-én (3. kép). A küldetést élőben lehetett követni televízión keresztül a fedélzeti TV- kamerák által (más kérdés, hogy az akkori távközlési és politikai viszonyok miatt ezt sokan - jobb esetben - csak utólag láthatták). 

Néhány tudományos kísérlet (pl. csillagok megfigyelése ultraibolya tartományban az amerikai SAG eszközzel, mesterséges napfogyatkozás létrehozása és megfigyelése a Szojuzról; utóbbi szemléltetése itt látható a 37. oldalon) és további jelképes mozzanatok után mindkét űrhajó személyzete sikeresen visszatért a Földre (bár nem sok kellett hozzá, hogy az Apollo-n tragédia történjék). Sajnos a következő szovjet-amerikai űrutazásra nem kerülhetett sor: egyrészt azért nem, mert a közeledés ellenére - és a projektet bizonyos szinten felhasználva - mindkét fél továbbra is a saját űrtechnikáját (és politikai rendszerét) propagálta, ami erősen hátráltatta a további együttműködést. Másfelől, mire sor került a folytatásra (az első Shuttle-Mir űrrepülés, 1994. február 3.), a Szovjetunió megszűnt létezni. 

Ugyanakkor az Apollo-Szojuz mégiscsak elősegítette a közös űrbéli munkát, hiszen ennek folyományaként indult el szovjet vezetésű Interkozmosz-program, aminek keretében a „baráti országok” (pl. Lengyelország, Magyarország, India, stb.) egy-egy űrhajósa eljuthatott a Szaljut-6 és 7 űrállomásokra, és az amerikai űrrepülőgép fedélzetén is több vendégűrhajós dolgozhatott.

A program jelentőségét mutatja, hogy számos emléktárgy jelent meg a 70-es évektől egészen napjainkig, többségük természetesen a résztvevő országokban. Nekem is sikerült egyet-kettőt beszerezni, közel korabelieket is, lássuk:

5. kép: a Magyar Posta által 1975-ben kibocsátott bélyegblokk, mely a hazai gyűjtők számára szinte triviális darabnak számít. 

6. kép: szovjet kártyanaptár 1979-re, melyet a közös űrrepülés alkalmából 1976-ban forgalomba hozott bélyeg felhasználásával készítettek 1978-ban. 

7. kép: a fenti bélyegblokkot egy északnyugat-afrikai országban, Mauritániában adták ki 1976-ban (legalábbis a pecsét szerint). Francia és arab nyelvű feliratokkal - a terület sokáig francia gyarmat volt. 

A fenti képen egy szintén afrikai és ugyancsak volt francia területen létrejött országban kibocsátott blokk látható: a Közép-afrikai Császárság 1976 végétől nem egészen három évig létezett franciabarát diktatórikus államalakulat volt (ironikusan hangzik,  de az állam megszűnését éppen a "baráti" beavatkozás okozta). 

9. kép: egy bélyegsorozatot láthatunk, újfent a Magyar Posta gondozásában (remélhetőleg teljes így a sor ám ha a Kedves Olvasó tud még egy darabról szívesen venném, ha bemutatná). 

Végül a 10. kép egy különleges, fém-foglalatba helyezett festett üveglapból készült kitűzőt mutat be, melyet a Szovjetunióban gyártottak a '70-es években. 

Jelenleg ennyi van a gyűjteményemben a témáról, de amennyire a lehetőségeim engedik, további darabokhoz tervezek hozzájutni. 

(A poszt elején említettem egy másik, sokkal ismertebb űreseményt, de erről majd máskor...)

*  * *

Emellett előre megköszönöm, ha blogom vagy annak bármely bejegyzését megosztod a közösségi médiában is. Nagy segítséget jelenthet.

Napórák nyomában - Siófok és Zamárdi

 Nyár van, és nagyon sokan még mindig Balatont választják kikapcsolódásra. A régióban talán Siófok az egyik legnépszerűbb úticél. És ha már egyszer itt vagyunk, fedezzük fel a város napóráit, merthogy bizony több is van itt....

Munkám miatt gyakran vagyok Siófokon, másrészt a hazautazásom innen oldható meg legjobban.  Ha van egy kis időm a buszig  - márpedig elég sokszor van -, igyekszem hasznosan elütni. Már régen utánajártam a környéken fellelhető napóráknak, de mivel az információk többsége legalább 30 éves, sok közülük talán már nem is létezik.  De kis utánajárással lehet javítani a helyzeten (pl. az MCSE Napóra Szakcsoportjának írásai). Szóval, egy forró, verőfényes júniusi napon elkezdtem bóklászni a belvárosban. Elsőként a vasútállomás melletti Millenium Parkot (korábban: Váradi Antal tér), ahol a Zenepavilon, a szökőkút és Martsa István 1960-as alkotása, a Zuhanyozó nő szobra szinte kötelező látnivalók (1. és 2. kép). Közvetlenül a Kálmán Imre sétány mellett, a talajszint felett pár centire lapul a talán legismertebb helyi napóra (3. kép). 

 

 

Csaknem horizontális szerkesztésű, első ránézésre bonyolult skálázással. De a számlap „alján” látható felirat máris tisztábbá teszi a képet: „A NAPÓRA A VALÓDI HELYI IDŐT A KÜLSŐ, A NYÁRI IDŐSZÁMÍTÁS SZERINTI HELYI IDŐT A BELSŐ SKÁLÁN MUTATJA.  A ZÓNAIDŐ AZ IDŐEGYENLET SEGÍTSÉGÉVEL SZÁMÍTHATÓ KI.” Árnyékvetője hiányzik, valószínűleg letörték (mondjuk én személy szerint nem értem mi  öröm van abban, illetve mi értelme van annak, hogy valaki megrongálódott egy napórát – vagy egyáltalán bármilyen tárgyat). Az eszköz 1995-ben készült. A következő napóra innen tízpercnyi kényelmes sétára található a főtérnél, a könyvtár falán (4. kép). A viszonylag új vertikális elrendezésű napóra különleges kiképzésű: árnyékvetője nem más, mint a felette lévő kiugró homlokzat sarka. Dr. Molnár János  tervezte és készítette 2017-ben. 

Ezután átmentem a Sió-csatornán, hogy a McDonald’s közelében lévő napórát is felkeressem, de nem jártam sikerrel (mint utólag kiderült, kicsit rossz helyen kerestem). Helyette meglátogattam a Trianon-emlékművet (5. kép), majd irány a Balaton-part. A Sió utcai napórával újfent kudarcot vallottam, bár itt feltehetőleg a két említett eszközből már csak az újabb létezik.

A mólón elhelyezett órára viszont egész könnyű volt ráakadni: már messzebbről is könnyen felismerhető a város egyik látványossága, "A Béke Jóságos Angyala" szobor (6. kép). Utóbbit Pjotr Tyimofejevics Sztronszkij orosz művész alkotta a Finnugor Népek 6. Világkongresszusa alkalmából. 2012-ben került jelenlegi helyére. 

Ennek tövében turisták csodálják a Balatont, de a horgászok is többnyire a közelben próbálnak szerencsét.  De a szobrot tartó oszlop D-DNy-i oldalán van a keresett napóra is, amelyet szintén Dr. Molnár János tervei alapján készült a BAHART munkatársai által 2013-ban.  Ma már ritka típust képvisel, de az ókori Babilóniában és Itáliában egykor gyakori volt. Vertikális, rajta az alábbi felirat: „AZ ÁRNYÉKVÉG HŰ SZOLGA, A NAPNYUGTÁIG TARTÓ IDŐT MUTATJA”. Mivel a mellékelt fotó (7. kép) június 23-án 13:36-kor készült és a Nap ekkor 20 óra után nyugodott azt hiszem, ez hihető is. Az egyik fiatal hölgy hangot is adott azon aggályának, miszerint az óra szerkesztése és az általa jelzett idő számára értelmezhetetlen – megvallom,  a fáradtság és a sietség miatt akkor én is hasonlóképpen éreztem. Mindenesetre érdekes volt ezt a napórát is megnézni, mivel többre nem jutott idő és energia. Pedig állítólag Siófok rejt még néhányat belőlük – remélem, azért nem túlzottan...

Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy Siófok előtt Zamárdiban sikeresen felkerestem egy  napórát a part közelében,  a Damjanich utca 18. szám alatti üdülő D-i falán kb. 7-8 méter magasan (a kis közből jól látszik). Vertikális. Számlapján az „ELSŐ ZAMÁRDI NAPÓRA” írás olvasható (8. kép):

Egyelőre szünetet tartok, már ami az újabb helyszínek felkeresését illeti. De korábbi útjaim során számos példányról sikerült többé-kevésbé értékelhető fényképeket készíteni, amiket hamarosan be is mutatok némi leírással is megtűzdelve.  

Vihar a Balatonnál - képekkel

 Egy kicsit megkésve, de szeretnék egy rövid képes-videós beszámolót megosztani veletek a múlt hét hétfői zivatarról,  amit Balatonföldváron, a part menti Kvassay sétányon tapasztaltam meg. Megvallom,  ez volt az első ilyen, amit dokumentálni is tudtam a "magyar tengernél", mivel ezúttal készültem is rá. Az előrejelzés szerint Siófokon aznap 14 óra körül nagy valószínűséggel lehetett zivatartevékenységre számítani a közelgő hidegfrontnak köszönhetően. Nos, úgy volt, hogy tényleg ott fogom bevárni a zuhét... A vasútállomáson ülve már-már kezdtem lemondani a dologról, de úgy délután negyed egy vagy fél egy magasságában balkéz (vagyis Fonyód) felé nézve elég feketének tűnt az ég. Ekkor elindultam a partra, hogy minél jobb fotókat csináljak remélve, hogy egy-két villámot is "lekaphatok" . Utóbbi ugyan nem jött össze, de a halk morajlások jelezték, a show már zajlik. A képek egyébként szerintem jól sikerültek, némelyiken látni, ahogy Ny-ÉNy felől jön egy lelógó keskeny felhősáv, és egy esőfüggöny is kivehető volt. Nem sokkal 13 óra előtt viharos szél és intenzív eső kíséretében megérkezett a front. Ekkor kezdtem el videózni, de amikor az esőfüggöny Aszófő környékén volt, a vihar erősebbé vált. Ezért mivel nem akartam sem magam, sem a telefonom eláztatni, kb. 5 perc után abbahagytam, majd az egyik közeli bódé alá behúzódva folytattam. Na de inkább a készült anyagok beszéljenek helyettem: 

12:48, majd percenkénti bontásban:

12:51, ekkor már elkezdett esni is:

Közeledik a felhősáv...

És ideér...

(Sajnos a videókat nem tudtam feltölteni, de hamarosan pótolom...)

Újra magyar a világűrben!

 Tegnap, magyar idő szerint 8:31-kor végre eljött a pillanat,  amikor egy nemzetközi személyzet tagjaként második honfitársunk is útnak indult a kozmoszba (1. kép). Az indítás és az azt megelőző előkészítő műveletek ezúttal rendben zajlottak. Kapu Tibor és három kollégája e sorok írásakor már a súlytalanság állapotában vannak, úton a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), melyet a tervek szerint ma délután érnek el. Tudom,  sok helyen és sokféleképpen írtak és beszéltek már az űrrepülés lényegéről vagy az előzményekről, azért mégis tekintsük át dióhéjban, miről is van szó. 

 Negyvenöt évvel ezelőtt, 1980. május 26-án Farkas Bertalan a szovjet/orosz Valerij Kubaszov "keze alatt", mint kutató űrhajós utazott az akkor még meglevő Szaljut-6 űrállomásra. A velük négy főre duzzadt személyzet (akkori szóhasználattal: ekvipázs) tagjai különféle anyag-, orvos- és földtudományi kísérleteket végeztek, közülük néhányat magyar kezdeményezésként. A Kubaszov-Farkas páros 1980. június 3-án tért vissza a Földre a Szovjetunió (ma Kazahsztán) területén. A tudományos munka számos eredményt produkált, kiemelendő közülük a Dóza-kísérlethez kifejlesztett Pille dózismérő, melyről valós időben megállapítható az űrhajósokat ért sugárzás mennyisége. Az eszközt némileg továbbfejlesztve azóta is használják pl. az ISS-en. Az eltelt négy és fél évtized alatt történt egy s más a magyar űrtevékenységben, de a második űrhajósunkra egészen tegnapig várnunk kellett. Pontosabban volt egy "másfeledik" is: Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő (Simonyi Károly fizikus fia) mint fizetős űrutazó (pongyolán megfogalmazva: űrturista) kétszer is megjárta a vilagűrt, 2007 és 2009 tavaszán 2-2 hétre. A besorolás némileg igazságtalan, mivel származását tekintve magyar emberről van szó, másrészt ő is tevékenykedett az ISS-en orvosbiológiai, mikrobiológiai és anyagtudományi témákban. Azt azonban fontos hozzátenni,  hogy nem egy ország vagy állami ügynökség képviseletében jutott el az űrállomásra. És bár hasonló kiképzésben részesült, mint a "hivatásosak", az utat "saját zsebből" fizette, így nem volt annyira megkötve a keze, mint akik kiválasztás útján kerültek be a körbe. 

Az újabb magyar kutató űrhajóshoz kapcsolódó programról még 2021. július 30-án jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlönyben, majd a bejelentést már Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tette meg. Dr. Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos 2021. október 28-i nyilatkozatával hivatalosan is elindult az űrhajósok kiválasztási folyamata, egyúttal a program is nevet kapott: HUNOR, ami az őstörténeti utaláson felül a Hungarian to Orbit, azaz magyart az orbitális (földkörüli) pályára kifejezés rövidítése. A program egyszerűsített logója a 2. képen látható (a hivatalos embléma jelenleg védjegyoltalmi eljárás alatt áll, de például itt megtekinthető):

Noha a magyar űrtevekenységet alapvetően az Űrkutatási Tudományos Tanács irányítja, a HUNOR a NASA, az Európai Űrügynökség (ESA), a felbocsátást végző SpaceX és a szervező Axiom Space követelményeinek is meg kellett hogy feleljen. Rajtuk kívül több szervezet is háttérmunkát végzett, így pl. az Energiatudományi Kutatóközpont (aminek Űrkutatási Laboratóriuma koordinálta az űrrepülés megvalósítását), a Magyar Honvédség (terheléses vizsgálatok Gripen vadászgépekkel), Semmelweis Egyetem (a jelentkezők teljeskörű orvosi felmérése), Német Repülési és Űrhajózási Központ (DLR,  kognitív és érzékszervi képességek mérése). A kiválasztási folyamat 2022. január 31-én zárult le, a több ezer érdeklődőből 247 jelentkezést fogadtak el első körben. A többlépcsős procedúra eredményeiről a nyilvánosság először 2023. március 7-én értesülhetett. Eszerint a négy űrhajós-jelölt: Dr. Schlégl Ádám ortopéd-sebész, Szakály András repülőipari tervezőmérnök, Kapu Tibor gépészmérnök és Cserényi Gyula erősáramú villamosmérnök. A 2024. május 27-i miniszteri bejelentést követően világossá vált: Kapu Tibor lesz hazánk következő kutató űrhajósa, Cserényi Gyula a tartalék űrhajós, míg a másik két jelölt a földi támogató személyzetben kapna szerepet.  A szóban forgó űrrepülést később az Axiom-4 (vagy csak Ax-4) jelzéssel látták el, 

melynek kivitelezése egy kissé bonyolultnak tűnhet: a részt vevő országok/űrügynökségek az Axiom Space-szel mint egy utazási irodával szerződnek,  amely ezután a hordozórakétát és az űrhajót a SpaceX-től bérli (pontosabban a helyeket). Az indítási engedélyt és az indítóhelyet viszont a NASA biztosítja, de az engedélyt kiadása valószínűleg más kormányszervektől is függ. A négyfős "legénység" különlegessége, hogy parancsnoka egy már veterán asztronautának számító hölgy,  Peggy A. Whitson. A 65 éves biokémikus űrhajósnő 5 alkalommal járt az ISS-en, ő az űrben legtovább tartózkodó nő. Egyben az ISS első női parancsnoka, aki kétszer is betöltötte ezt a tisztséget. 2018 óta az Axiom Space űrhajósa. 

A küldetés tartalékos parancsnoka a 67 esztendős spanyol-amerikai Michael López-Alegria, aki 10 "űrsétájával" a második helyezett az űrhajón/űrállomáson kívül töltött időt tekintve.  Az Ax-4 pilótája Shubhanshu Shukla, az Indiai Légierő 39 éves,  egyben egyike az ország űrügynöksége (ISRO) által megvalósítandó emberes Gaganyaan-programnak, aminek kulcseleme a saját fejlesztésű és azonos nevű űrhajó is. Shukla a második indiai a világűrben Rakesh Sharma után, ő még 1984-ben a szovjetekkel repült a Szaljut-7 űrállomásra. Hét kísérletet fog elvégezni orvos- és mikrobiológiai vonatkozásban. Tartaléka a 48. évében járó ugyancsak tesztpilóta és a négy kiképzett ISRO-űrhajós egyike, Prasanth Nair (egyébként bár nincs rá bizonyítékom,  erős a gyanúm,  hogy az emberes űrprogramjuk nevét Gagarinéból képezték). Két küldetés-specialista van a fedélzeten,  az egyikük a 33 éves Kapu Tibor, ő a nagyjából kéthetes út során közel 30 tudományos-technikai műveletet   fog teljesíteni; ezeket magyarországi kutatóintézetek és cégek állították össze kifejezetten az űrben tapasztalható, ún. mikrogravitációs környezetbe. Ezek többnyire földmegfigyeléssel, légkörfizikával (pl. ciklon modellezése és az ún vörös lidércek tanulmányozása), növénytermesztéssel, anyagtudománnyal és a genetikával kapcsolatosak, de van itt 3D nyomtatás is. Társa, a 41 éves lengyel Stawosz Uznański-Wiśniewski is hasonló feladatokat lát el. Korábban a CERN Nagy Hadronütköztetőjének (LHC) az egyik mérnöke volt, most az ESA mérnöke és űrhajósa (érdekes adalék,  hogy 1984. április 12-én született,  vagyis az első űrrepülés 23. évfordulóján). Hazájából ő is második a kozmoszban, előtte Miroszlaw Hermaszewszki volt a Szaljut-6-on 1978-ban. Uznański-Wiśniewski az ESA és a Lengyel Űrügynökség (POLSA) közös projektje, az Ignis (latin, jelentése tűz) keretein belül fog dolgozni az ISS-en. 13 kísérlettel készül pl. genetika, orvostudomány, gyógyszerészét, sugárbiológia, továbbá AI-témában is. 

Az Axiom-4 küldetesre a kétfokozatú Falcon-9 hordozórakétát és a szintén kétrészes Crew Dragon űrhajót használták. Mindkét eszköz részben újrafelhasználható, amivel jelentősen csökkenthetők a költségek. Ráadásul az Ax-4-hez a vadiúj C213 jelű Crew Dragont használják. Azért megmondom őszintén, Tibort nem irigyeltem a korai kelés miatt, mivel a start floridai idő szerint hajnali 2:31-kor (!) történt a Kennedy-űrközpont 39A jelű indítóállásáról. Ettől eltekintve gyakorlatilag minden rendben ment. Az eseményen jelen volt többek között Ferencz Orsolya miniszteri biztos asszony és Dr. Schlégl Ádám is. A Falcon-9 első fokozata kb. két perces működés után leállt (Main Engine Cut-Off, MECO), levált és szabályosan visszatért. A második fokozat a startfolyamat valamivel több,  mint 9. perce után állt le (Second Engine Cut-Off, SECO), de előtte a Dragont 198-200 km magas pályára juttatta és kb. 28 ezer km/h-s sebességre gyorsította (utóbbi szükséges a súlytalanság kialakulásához a járműben, valamint a pálya fenntartásához). Innen az űrhajó már a saját hajtóműveit használva, kis pályamódosítások révén jut el a nagyjából 400 km magasan keringő űrállomáshoz. Ha minden jól megy,  akkor a hajó - amely már a Grace (Kegyelem, Kegy, esetleg Kecsesség vagy Báj) nevet viseli  - már ma csatlakozik a Harmony modulhoz, magyar idő szerint 15 óra körül (az 5. képen Node 2 néven szerepel még, jobb oldalt)

Végül, de nem legutolsó sorban hadd idézzem itt Tibor magyaroknak szóló üzenetét, melyről sajnos nem tudom eldönteni, mennyire volt spontán vagy előre megírt. Akármelyik is legyen, nincs jelentősége, mert igazából minden benne van, ami a pillanatot még fenségesebbé teszi:

"15 millió magyar emelt ma idáig, támogatásotok olyan, minta szürke hamu alatt nyugvó parázs. Belül csendben izzik, de ha fát dobnak rá, egyként lángol. Hálás és büszke vagyok, hogy a hazánkat képviselhetem. A családomnak és barátaimnak köszönöm, hogy ti vagytok a legerősebb támaszaim, a ti hangotok hangosabb, mint a rakétánk, erőtök nagyobb, mint a gravitáció. A világűr mindenkié, a Föld pedig egyetlen. Mi a bolygónk négy különböző pontjáról indultunk, de társakként, barátokként érkeztünk ide. A mi küldetésünk a tiétek is. Köszönöm mindenkinek szerte a világon, akik hozzájárultak ehhez a gyönyörű naphoz. Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.” (és ha jól értettem, a "Go Explore" mondattal zárta beszédét). 

Ezekkel a gondolatokkal zárnak bejegyzésem, de úgy hiszem,  nem utoljára foglalkozom itt a HUNOR-program fejleményeivel és az Ax-4 útjával. Elképzelhető,  hogy a későbbiekben kicsit részletesebben is kitárgyaljuk: milyen utat járt be Magyarország ürtevékenysége Bay Zoltán holdradar-kísérletétől idáig - és vajon milyen lesz a folytatás...?

Addig is akinek kedve támad közelebbről is megismerkedni az űrhajózással és az űrbeli léttel, javaslom a Huniverzum kiállítást. Szerintem érdemes.

                  (Képek forrása:  Axiom Space, angol Wikipédia, https://www.spacefacts.de/groups/p_large/english/hunor.htm