Napórák nyomában: Szentendre

 A hosszabb szünet után egy újabb napórát mutatnék be nektek, ezúttal egy Duna-menti kisvárosból, Szentendréről. Lássuk!

A város a Dunakanyar, sőt talán az egész ország egyik leghangulatosabb települése. Budapest belvárosától nagyjából 20 kilométerre, a Duna jobb partján, a vulkanikus eredetű Visegrádi-hegység lábánál fekszik (ez utóbbit gyakran egybemossák a szintén közeli Pilissel). Nem mellesleg tele van látnivalóval: csak a belvárosban 5 templom található, melyek a római katolikus és - a nagyszámú, szerb gyökerű polgárság miatt - görögkeleti egyházhoz tartoznak (utóbbiakból legalább három van Szentendrén, ezek egyébként országosan viszonylag ritkák; lásd pl. a Belgrád Székesegyház, 1. kép). Ezért itt az egyes közterületek nevét magyarul és szerbül is láthatjuk. Ezeken kívül fennmaradtak pl. római kori emlékek is, vagy akár említhetnénk Ráby Mátyás történetét is, melyet Jókai Mór alkotása tett legendává. Mégis, a város leginkább talán keskeny macskaköves utcáiról és sikátorairól, valamint hagyományőrző szabadtéri múzeumáról (skanzen) ismert. Ennek ellenére meglepő volt az ősz végi turistaáradat, akik között sok volt az ázsiai (közel- és távol-keleti egyaránt). Egy darabig kénytelen voltam velük együtt vonulni...

Bár Szentendre a kedvenc helyeim közé tartozik, elsősorban nem a "mainstream" turistalátványosságok miatt mentem oda idén november 5-én. Munkaidő előtt volt néhány szabad órám így gondoltam, összekötöm a kellemest a hasznossal: elkezdtem keresgélni, merre lehet napórákra bukkanni a közelben. Szerencsére Szentendre pont adta magát, mivel közel van, jó hely és két napóra is található a centrumban. Jól van, gondoltam, nézelődöm és tanulok is egyszerre és a "vadászat" végén kicsit leülök a Duna-parton. Úgy 40 perces utazást követően leszálltam a HÉV-ről és a Templom-domb felé vettem az irányt, ahol szép kilátás  és gyerekzsivaj fogadott (mint hamarosan kiderült, szünetben itt játszanak és pihennek a szomszédos általános iskolai tanulói). Itt kell lennie az első, mellesleg nagyon régi fogásnak.  Mivel sajnos nem volt nálam a leírás,  így elkezdem kutakodni a templom körül,  de hiába. Megnéztem máshol is, hátha rosszul emlékeztem a helyre de mivel az idő is szaladt, elindultam a soron következő napórához. Ezt már sokkal könnyebb volt megtalálni: fejemben volt egy korábbi MCSE-cikk amihez egy fényképet is mellékeltek, így leltem rá a parton, a Duna korzó 4. szám alatti sárgás-fehéres mintázatú ház déli falán. Az épületet a helyiek "Napórásház" néven emlegetik (régebbi fotókon még a felirat is látható). Az acélból készült, körcikk alakú eszköz nagyjából 3,5-4 méter magasan található, vertikális elrendezésben. Legnagyobb kiterjedése 40 cm körül lehet. Árnyékvetője nehezen kivehető még oldalnézetből is, de ott van (2., 3. és 4. képek):

Mivel szép idő volt, a terveknek megfelelően kiültem a partra, nézni a Szentendrei Duna-ágat, ami igazán nyugodtnak tűnt. Innen nézve a Szentendrei- sziget is elég közel van, csónakkal könnyen át lehetne menni. Erre nincs szükség, mert - elvileg  - komp jár a szigetre és vissza (kérdés,  hogy ez mennyire igaz az őszi-téli időszakban). Lassan elbúcsúztam a természetközeli panorámától és megindultam a HÉV-állomásra. Eltökéltem,  hogy a közeljövőben újra megkísérlem a Templom-dombi napóra megtalálását. Érdekes módon e sorok írásakor úgy néz ki,  hogy sikerült is: miközben válogattam a bemutatásra szánt fotókat, az egyiken ráakadtam valamire, ami megfelel a leírásoknak: ha az oldalnézetből látható ajtó felett ferdén nézünk a belógó faág irányába, észrevehetünk valamit, ami nagy valószínűséggel a keresett napóra lesz (5. kép). De amint lesz egy jobb fényképem, erről is fogok írni.  

Ami viszont már a helyszínen meglepett, a tér kövezete volt: Szentendrén és a Dunakanyarban megszokott dolog, hogy nagyrészt a szürkés vagy barnás színű vulkáni kőzetekből, úgynevezett andezitből vagy andezittufából építkeznek (hiszen ezekből épül fel a Visegrádi-hegység is). Ezért volt meglepő,  hogy a teret borítók a Duna felé néző oldalon nem ilyenek hanem zöldes színű, gneisznek nevezett összetételűek. A gneisz egy ún. metamorf (átalakult) kőzet, amely nagy nyomás hatására - elsősorban helységek felgyűrődésekor - keletkezik főleg  gránitból. Ez a kőzet legközelebb az Alpokalján, az osztrák-magyar határ közelében található meg. A 6. képen egy nagy andezittufa-tömb (vulkáni bomba?) és az említett gneisz "térkövek" láthatók. 

Szentendre a Dunakanyar egyik kapujaként kulturális jellegzetességei révén méltán számíthat nagy érdeklődésre. Én is csak biztatni tudok mindenkit, hogy aki még nem volt ott és teheti, legalább egyszer menjen el. Jómagam is így fogok tenni ha másért nem is, hogy felkeressem a térség legrégebbi napóráját, melyről ígéretemhez híven nemsokára többet is fogok írni.