Óbudai camera obscura

Egy fa és a közvilágítás furcsa játéka.

Egyik kedvelt helyem a fővárosban Óbuda. Gyakran sétálgatok a Flórián tér és Szent Margit Kórház táján, sokszor még este is, amolyan stresszoldásként. Így tettem május 29-én is, a késő esti időpont ellenére. Ahogy befordultam a Bécsi útról a Reménység utcába, a fa alatt egy különös, sötét és  világos foltokból álló rácsszerű mintázat tűnt fel. Egyből beugrott a fénykép egy könyvből: ezen a fotós ugyancsak egy fa alatt állva figyelte a Napot teljes napfogyatkozás alatt. A falevelek közti keskeny rések lyukkameraként (latinul camera obscura) viselkedve vetítették a talajra központi csillagunk csorbult képeit. Esetünkben is ugyanez történt,  de a fényforrás itt egy utcai lámpa volt:

A lyukkamera egy zárt, elsősorban kocka vagy téglatest formájú eszköz, melynek egyik oldalán középen egy kisméretű nyílás található. Ezen keresztül egy fényforrás vagy a környezet képe leképeződik az átellenes oldalfalon. Ilyen lehet pl. egy doboz vagy akár egy szoba, amelyen csak egy nyílás található (utóbbira jó példa a bárki által látogatható Specula Egerben). A lyukkamera tehát lényegében a mai fényképezőgépek őse. Valószínűleg az arab világban találták fel, de annyi bizonyos, hogy csillagászaik már a 10. században is használták pl. napészlelésekre. Európában a reneszánsz alatt kezdett elterjedni. A csillagászok mellett művészek is előszeretettel használták és sokan használják még ma is. Jómagam is tervezek egyet építeni, amint lehetőségem lesz rá, és a tapasztalataimat is megosztom. 

*  *  *

Ha tetszik a blog, kérlek támogasd tevékenységem egy kisebb adomány formájában. Részleteket lásd a lap alján.

Napnyugta zivatarfelhővel

 Csaknem egy hete bizonyára sokan megcsodálták a lenyugvó Nap fényében fürdő zivatarfelhőt, és többen meg is örökítették a látványt.  Így tettem én is.

 

Május végén a hazánk felett lévő ún. anticiklonnak köszönhetően nyárias, napos időben volt részünk, de a közelgő hidegfront miatt létrejöttek zivatarfelhők, olykor mozgalmasabbá téve az időjárást. Ilyen volt a május 27-én Tatabánya térségében kifejlődött magányos cella is. Mivel szeretek szép és látványos égi jelenségeket fotózni, adta magát hogy most is ezt tegyem. 

A képet Budapest XI. kerületében, a Kelenföldi pályaudvar közeléből készítettem 20:31-kor Samsung Galaxy telefonnal. A fent a dagadó, csaknem teljes Hold látható. Az impozáns alakzatot már délután fél négy után néhány perccel megláttam dél felé, de lefotózni akkor nemigen tudtam. Este azonban sokkal jobb volt a helyzet,  mivel viszonylag magasan tartózkodtam az észlelés pillanatában, ráadásul a napnyugta fénye jobban kiemelte az égi háttérből. Szépen látszódott a szélein egyfajta függőleges tagoltság a legyezőszerűen széttartó sötét sávok révén, melyeket az intenzíven feláramló légmozgások hozhattak létre. A zivatarcella a Fejér vármegyei Adony térségében jéghullást is okozott. Mint az másnap kiderült, több észlelő is látta és szebbnél szebb felvételeket rögzített róla, ezek az Időképen tekinthetők meg. 

Az évek során rengeteg fényképet csináltam különféle felhőtípusokról és formációkról, mindenféle telefonnal. Itt volna az ideje a legjobbakat kiválogatni és egy tematikus sorozat vagy képgaléria formájában közzétenni. Még nem tudom,  melyik változat valósul meg, de de valamelyik biztosan.

Utazás a Holdba - a Duna partján

 Az talán már megszokott dolog,  hogy az ember az utcákat és tereket járva itt-ott csillagászati vonatkozású látnivalókba botlik: legyen szó egy utcanévről, egy domborműről valamelyik ház falán vagy a már innen jól ismert napórákról. Ehhez persze nyitott szem és némi fogékonyság is kell. Ám mindenre nem lehet felkészülni...

Egy éjjeli séta alkalmával a budapesti belvárosban jártam, amely ilyenkor mondhatni egész kellemes (leszámítva a pénteki-szombati időszakot). A Ferenciek teréről befordultam a Kígyó utcába, majd a Váci utcát keresztezve tovább a Piarista közbe. Még be sem értem az árkádos részre, valami nagyon furcsát de mégis ismerőset vettem észre: Holdunk felfújt, élethű modellje függött a sétány felett olyan 4-5 méter magasan. A modell átmérője is nagyjából ekkora lehetett. Elkészítéséhez valószínűleg a Clementine felvételeit használták fel, amely NASA szondájaként 1994-ben sikeresen térképezte fel az egész holdfelszínt. A kép március 14-én hajnali fél 3 körül készült:

Másfél hónappal később, április 30-án újra meglátogattam a "Pesti Holdat", immár délelőtt. Láthatóan a turisták és a járókelők is felfedezték maguknak: 

A modellnek otthont adó épület legjobb tudomásom szerint a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola birtokában van, de az utcaszinten néhány vendéglátóipari egység is működik. 

 Bár ilyen felfújható holdgömb Magyarországon valószínűleg egyelőre csak itt van, a világon számos helyen és méretben fellelhető. Ráadásul kereskedelmi forgalomban is kapható, számos cég és weboldal kínál ilyeneket. A legnagyobbat - úgy tudom - a németországi Oberhausenben mutatták be. A Gasometerben, egy egykori ipari létesítményben állították ki, amely manapság kiállítások és rendezvények színhelye. A 25 méter átmérőjű attrakció 2009-ben, a Csillagászat Nemzetközi Éve keretében került bemutatásra a Csillagórák - A Naprendszer csodái című tárlat csúcspontjaként. Megálmodója Wolfgang Volz fotóművész, a megvalósításhoz varrónők és egyéb segítők közös munkája kellett. Ehhez is a Clementine képanyagát használták fel. Ma már nem tekinthető meg élőben, azonban számos fénykép és videó áll rendelkezésre a témában. Ami pedig a mi "Holdunkat" illeti remélem, még sokáig nézhetjük és fotózkodhatunk vele.