Csillagok útján 2. - A Keter

 A sorozat következő részében - noha a neve ezt sejtetné - nem valamely külföldi intézményről lesz szó, a szóban forgó csillagda ugyanis Budapesten található. A korábban bemutatott debrecenivel szemben a Keter nagyon is működik, emellett több  számomra mérföldkőnek tekintett dolog kötődik hozzá.  

Az egész történet még tavaly decemberben kezdődött (?) egy hirdetéssel: az egyik online piactéren valaki eladásra kínált egy IX. század végi cikkgyűjteményt, melyből a legérdekesebb Gothard Jenő csillagásznak planetáris ködök és nóvák spektroszkópiáját taglaló beszámolója volt. Le is csaptam rá azonnal,  és hamarosan könyvtáram értékes darabjává vált. Az átvételt személyesen szerettem volna, amire végül Budapesten, a Budakeszi úton egy különleges iskola portájánál került sor. Miért is használtam az előbbi jelzőt? Mert a Lauder Javne Iskola és Óvoda a fővárosi és környéki zsidó közösség egyik oktatási intézménye (ha jól tudom,  a másik a XIV. kerületben, az Amerikai úton működik). Mint kiderült, a cikkgyűjteményt értékesítő Horányi Gábor az iskola igazgatója volt, bár vele ekkor még nem találkozhattam. Gyorsan feltűnt az épület tetején ismerősen fehérlő kupola. Valójában kettő volt, a középtáji sokkal nagyobb.  

Gáborral meg is indult a levelezés ezügyben: mint kiderült, a fehér kupola ténylegesen egy működő csillagvizsgáló, de a nagyobb szürke a várakozásaim ellenére nem planetáriumot rejtett. Végül is megegyeztünk abban, hogy megnézhetem a csillagvizsgálót egy előre megbeszélt időpontban. Az élet sajnos hozott pár váratlan és felettébb kellemetlen fordulatot tett további egyeztetés híján sokáig váratott magára.  Egészen pontosan február 27-ig. Gábor személyesen kísért végig az iskola lépcsőit megmászva a folyosókon át a tetőre (ekkor már nem ő vezette az intézményt, "mindössze " a tehetséggondozásért felelt). Itt lett felállítva a kb. 4 méter széles obszervatórium, a Keter. A héber szó koronát jelent, hiszen a létesítmény mintegy megkoronázza az iskola tömbjét, de ezen felül metafizikai értelmezése is van: e néven illetik ugyanis a tudaton és az emberi felfogóképességen túlmutató tudást, melyet gyakran a véges és a végtelen közti kapocsnak tekintenek. 

A csillagda pályázati úton valósult meg, 2024-ben kezdte meg munkáját. A Lauder Multiverzum Innovációs Tér projektje keretében oktatási célokra használják, de elvileg nem csak ottani diákok számára látogatható. A kupolában lehetőség van hagyományos optikai távcsöves, naptávcsöves és spektroszkópiai észlelésekre - és persze a látottak rögzítésére is. A főműszer egy kb. 15 cm-es (?) átmérőjű Celestron márkájú, ránézésre katadioptrikus távcső (talán Makszutov-Cassegrain típus). Ezekre jellemző a rövid tubus és az ehhez képest nagy átmérő. A műszert egy rögzített ekvatoriális mechanikára szerelték, melyen az adott égitest felkeresése és szükség esetén követése elektronikusan is történhet (utóbbi feltétele pl. a halvány égi objektumok eredményes fotózásának). A távcső balján volt található a kisebb naptávcső. Mivel nagyjából fél 12 körül érkeztem, adta magát Napunk megfigyelése, ráadásul mindjárt a különleges hidrogén-alfa vonalon (erről már volt szó korábban). Mivel kaptam engedélyt felvételek készítésére - Gábornak előre jeleztem, hogy ezek a bloghoz lesznek -, így természetesen éltem a lehetőséggel.  Hatalmas élmény volt, mert bár volt szerencsém látni a Napot ugyanebben a tartományban egy Coronado-naptávcsővel úgy egy évtizeddel ezelőtt, fényképek készítésére a mostani volt az első alkalom. Sajnos a mobilos fotókon a napkorong képe gyakorlatilag teljesen túlexponálódott ("beégett"), pedig ott akkor számos protuberancia volt látható,  de a korong széle felé próbálkozva az "oldalról" észleltek már szépen nyomot hagytak a fotóanyagban. Mindenesetre üde színfolt volt a csillagunk szélén látszódó nagyobb méretű napfolt. A közben folytatott eszmecsere során Gábor elmondta, mennyire fontosnak tartja a csillagászati ismeretek beépítését a tananyagba (elméletet és gyakorlatot egyaránt). Példaként - ha jól emlékszem  - Thaiföldet hozta fel, ahol állítólag a fizika érettségi megszerzését ezek meglététől teszik függővé. 

Nagyjából félórát voltam ott. Ugyan elégedetten távoztam,  mégis szívesen maradtam volna még. Szívesen megismételném a látogatást,  újabb észlelésekkel és fotózással megspékelve, de erre ezidáig nem került sor. Ettől függetlenül úgy vélem,  a Keter a kevés hazai oktatási csillagda egyikeként képes hatékonyan ellátni feladatát. Vagyis segíti a jövő magyar csillagászait és asztrofizikusait a szükséges tapasztalatok megszerzésében.

Ezúton köszönném meg mégegyszer Gábornak a lehetőséget a látogatásra és az észlelésekre, hiszen ezek nélkül jelen bejegyzés nem jöhetett volna létre.

Csillagok útján - Debrecen

 

 Új év, új sorozat. Az eddigi, már megszokott napórás bejegyzések helyett egy 2024. december 22-i látogatásról szólnék röviden. Kivételesen két részletben, az elsőben egy intézmény felkereséséről. Gondolom, többen kitaláltátok: az egykori Napfizikai Obszervatóriumról van szó.

 

 Történt ugyanis, hogy kis könyvtáram gazdagítása okán Debrecenbe utaztam. Bár nem kis utazás ez Budapestről, mégis jobbnak láttam a személyes átvételt. És ha már ott vagyok, akár körül is nézhetek. E szempontból is jónak tűnt a dolog, mivel - a „kötelező” látnivalók mellett – több tudományos vonatkozás is található. A város időjárása kezdetben ködös majd fátyolfelhős volt, nem épp kirándulóidő. Gondoltam, a délelőtt folyamán felkeresem a bakancslistás helyeket, végállomásként az Obszervatóriummal. Utóbbi a Debreceni Egyetemhez tartozó botanikus kertben áll, és a campushoz villamossal is el lehet jutni, mégis a gyaloglást választottam (útközben némi keresgélés árán egy napórát is megtaláltam, de erről egy másik posztban).

 Eljutottam az Egyetemhez. Az előtte kialakított tér a szobrokkal kiegészülve már-már egy főúri kastély látképét idézte. Eközben az égen egy 22 fokos haló is feltűnt, ami némileg fokozta az élményt (2. kép, sajnos nem nagyon látszik). 

Ideje volt továbbmenni. Megnézhettem a 18. században élt Hatvani István professzor szobrát, Varga Imre alkotását. Úgy 15 perces sétát követően érkeztem meg a botanikus kertben bejáratához, ahol kifizetve a belépőt, egyenesen a csillagdához indultam. 

Nem volt nehéz: a sétány csaknem a bejárattal szemben, nyílegyenesen vezetett. Az épület elülső oldalának teteje „hagyományos” kupola szürkéllett, a mögötte lévő objektum már közel sem értelmezhető ilyen könnyen. Ám ha valaki némileg felkészülten érkezik ide, rájön, hogy a csaknem vízszintesen álló hosszúkás valami az obszervatórium szovjet gyártású fő műszere, az ún. spektroheliográf egy koronográffal kiegészülve (3. képen szemből, 4-5. képeken jobban látható). Az együttes a napfény egy szűk, vörös színbe eső szakaszát (a színkép vagy spektrum ún. hidrogén-alfa vonalát) felhasználva vizsgálta központi csillagunk ritka és forró légkörét, a kromoszférát és a napkoronát. E régiók azonban akkor kutathatók hatékonyan, ha a napkorongot kitakarják – erre szolgál a koronográf. Másik műszere a fotoheliográf volt, mellyel megfigyelhették és fotózhatták a Napot, elsősorban a napfoltoknak nevezett hűvösebb régiókat. Ezek a jelenségek átmeneti jellegűek, számuk és méretük összefüggésben áll a Nap mágneses mezejével, és az égitest aktivitásával (naptevékenységi ciklus, röviden napciklus). Nyomon követésükkel bizonyos mértékig előrejelezhetők olyan események, melyek nemcsak sarki fényeket, hanem távközlési zavarokat és akár áramkimaradást is okozhatnak. Az intézmény 1958 és 2015 között működött az MTA Napfizikai Osztálya kezelésében, ezalatt a hazai napfizikai kutatások egyik központja volt (a gyulai társintézmény 2016-ig létezett). Az itt született eredmények nemzetközi adatbázisokba is bekerültek. Az épület szerencsére nincs romos állapotban, de az elhanyagoltság bizonyos jelei már meglátszanak. Közvetlenül mögötte van egy látványos üvegház, benne akár 2 méteres kaktuszokkal és egyéb egzotikus növényekkel (7. kép). Elvileg be lehetett volna menni, de idő híján akkor nem tettem meg. A botanikus kert szélén áll az Agóra Tudományos Élményközpont hófehér épülete, tetején a csillagvizsgáló kupolájával – ottlétemkor sajnos zárva volt, de az udvarában egy nagy Jupiter-modellt azért sikerült megnézni. A télies idő ellenére a kert hangulatos volt a befagyott tavacskával és a Diószegi Sámuelt és Fazekas Mihályt ábrázoló szobrokkal (8. kép; nevükhöz fűződik az első magyar nyelvű orvosi-botanikai célú összefoglaló mű, az Orvosi Füvész Könyv). Nem sokáig időztem, lassan mennem kellett. Pedig szívesen benéztem volna a csillagdába. Természetesen a vasútállomásig nem sétáltam, inkább a villamost választottam. Igazából még leszálltam a városközpontban, hogy körülnézzek. A Református templom és a belváros akkor a karácsonyi vásárnak és a műjégpályának is helyet adott. Egyébként az egész egyfajta sétálóutca képét mutatta, tele színes, domborművekkel és faragványokkal díszített épületekkel. Külön érdekes volt számomra - nem véletlenül - a Református templom tövében megalkotott Vörös torony és előbbi „kistestvére” (9-10. kép). Ám utam elsősorban nem ide, hanem a Kollégiumhoz vezetett – de erről már a folytatásban...